fejléc

"Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad."
(Hippokratész)


Kineziológia

kineziológia Fogantatásunktól kezdve az életünk során átélt stressz, kudarc, szorongás, fájdalom, félelem vagy fájdalomtól való félelem szervezetünkben gátakat hoz létre, melyek a testi-lelki egészséghez feltétlenül szükséges szabad energiaáramlást blokkolják és lelki, fizikai betegségeket alakíthatnak ki.

A környezetünknek való folyamatos megfelelés és a hozott családi mintáink ördögi körében nem érzékeljük, kik is vagyunk valójában és mit is szeretnénk.

Az önismeret, mely megadja nekünk az öngyógyítás lehetőségét és személyiségünk fejlesztését, felold e körforgás alól.

A kineziológia gyengéd oldásai során az emberi életek, lelkek mély tudattalan rétegeibe való bebocsátását nyerhetjük el. Ott, ezen gátakból adódó hibás "működésünk" okainak feltárása és megváltoztatása során tudunk tovább lépni eddigi berögzült mintáinkon.

A folyamatos változás pedig elvezet ahhoz a boldog emberhez minket, akik mindig is voltunk csak eddig nem láttuk. Letéve ezeket a terheket magunkról érhetjük el azt a jövőt, amit mindig is álmodtunk magunknak, és amit meg is érdemlünk.

Hatékony megoldást nyújt:

  • stressz kezelési problémák,
  • önértékelési és önbizalom problémák,
  • tanulási nehézségek (diszlexia, diszgráfia stb.),
  • kapcsolatteremtési nehézségek,
  • kommunikációs problémák,
  • pár- ,családi és egyéb kapcsolati problémák,
  • allergia,
  • meddőség stb. esetén.

Ha nincs konkrét problémád, de úgy érzed, szeretnéd megismerni Önmagad és könnyebbé tenni életed, én akkor is várlak szeretettel!